LMP: Helyi oktatási kerekasztalokat!

Helyi oktatási kerekasztalok felállítását javasolja az LMP a közoktatási rendszer működőképességének megőrzése, valamint a helyi demokrácia, önkormányzatiság visszaállítása érdekében-jelentette be sajtótájékoztatón dr. Csarnó Ákos tanácsnok. Az ellenzéki politikus elmondta: képviselői indítványt nyújtott be az önkormányzat jegyzőjéhez, és arra kéri a közgyűlést, hogy támogassa a testület létrehozását Egerben is.

Az iskolák működtetése és fenntartása helyi közügy. A január elsejével életbe lépett törvénnyel azonban valamennyi település rendelkezési joga megszűnt oktatási és köznevelési intézményeik többsége fölött. Az iskolák – önálló költségvetésük elvételével –elvesztették önrendelkezésüket. Az LMP ezért arra kéri a polgármestereket, minden településen állítsanak fel helyi oktatási kerekasztalt, mely az összes oktatási szereplő egyenjogú részvételével ülésezne- közölte dr. Csarnó Ákos, a párt egri képviselője. A testületben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, az önkormányzat, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa, az Egri Városi Diáktanács valamint a szülői munkaközösségek képviselői kapnának helyet. A politikus szerint így újra biztosítható lenne a helyi demokrácia és a partnerség.