Habis: A város számít a civilekre

Száz civil szervezet vett részt a XIV. Egri Civil Fórumon. Beszámoltak az elmúlt évről, megfogalmazták a civil együttműködés alapelveit: a függetlenséget, a Civil Kerekasztal, a hálózati együttműködés szerepének erősítését. Habis László polgármester úgy fogalmazott: a városnak fontosak a civilek, és számítanak a munkájukra. A fórumon írták alá a Média Eger Kft.-vel azt a szerződést, amely biztosítja a nyilvánosságot a civileknek.

A civilek további értéket teremtenek a városban, ők a plusz erő – ezzel nyitotta meg a XIV. Egri Civil Fórumot dr. Nagy Árpád. Dr. Misz Mihály, civil ügyekért felelős tanácsnok szerint, akik a fórumon megjelentek, mindannyian lokálpatrióták; tettek a városért, a polgárokért valamit.
Habis László polgármester úgy véli: az, hogy száz szervezet képviselői regisztráltak a fórumon, a civil élet erejét is mutatja. Az önkormányzat több gesztussal is kimutatja: fontosak a civil szervezetek. A Civil Alap idén 5,7 millió forintot kap, hárommilliót költ a város a Civilház működtetésére, egymillióval pedig az Eger Ünnepét támogatja. Számítanak a továbbiakban is a civilekre – például a városi közlekedési koncepció kidolgozásában kérik a segítségüket – mondta Habis László polgármester.
Tizennégy éve képes leülni egy asztalhoz Eger civil társadalmának jelentős része, hogy közös dolgaikról gondolkodjanak – mondta Gál Sándor, a Civil Kerekasztal tagja. Szerinte nagy szükség van a Civilházra, hiszen ez nem csak szolgáltatóház, hanem közösségi színtér is.
Az együttműködés jövőjéről azt mondta: fontos, hogy függetlenek maradjanak; erősíteni kell az Egri Civil Kerekasztalt. Közös kampányt indítanak annak érdekében, hogy a személyi jövedelemadóból felajánlott egy százalékok Egerben maradjanak.
A Civil Fórumon írták alá a Média Eger Kft.-vel azt a szerződést, amely biztosítja a civileknek a nyilvánosságot. Magazinműsoruk indul a televízióban, az Egri Magazinban is rendszeresen olvashatunk majd híreket a civilekről.