Fejlesztés az Egererdőnél

Tűzifa udvart hozott létre az állami tulajdonú Egererdő Zrt. Egerben, ahol megfelelő gépekkel tudják feldolgozni a térségben kitermelt fát. A 255 milliós forrásból megvalósított beruházás tovább folytatódik hamarosan, Gyöngyösön és Nógrád megyében is létrehoznak hasonló telepet.

Ilyen és több hasonló korszerű berendezéssel történik a kitermelt fa feldolgozása a tűzifa udvarban. Az Egererdő Zrt. három megye területén működik, a kitermelt fának mintegy 70 százalékát energetikai célokra használják fel. A hagyományosnak nevezett, különféle mértékben feldolgozott darabolt, hasított tűzifa mellett az apríték, a brikett is megjelent a társaságnál.
A tűzifa udvart egy fejlesztés-sorozat első lépéseként alakították ki.
Dr. Jung László vezérigazgató elmondta: 255 millió forint körül i értékben szereztek be feldolgozó és rakodó gépeket.
Emellett digitális hídmérleget állítottak munkába, illetve egy olyan logisztikai rendszert, ami a partnerek fogyasztási szokásait figyelve segíti, hogy mindig legyen elegendő termék raktáron.
Dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő az átadáson elmondta: a szolgáltató állam az állami tulajdonú társaságok szerepvállalását is jelenti. Emlékeztetett: több mint 1 milliárd forint értékben kaptak a rászorulók tűzifát, több mint 1500 önkormányzat helyi döntése alapján.
A képviselő elmondta még: az Egererdő ezzel a fejlesztéssel jó utat választott.
Hozzátette: a megújuló energiaforrások, a szilárd biomassza felhasználása a kormányzat elképzelései szerint kiemelt fontosságú.
Nagy András, a tulajdonos MFB Zrt. képviselője elmondta: 3 éve 22 állami erdészet vagyonkezelését vették át, s ezen társaságok nagyon fontos gazdasági szerepet kaptak. Ezért is indokolt az ilyen fejlesztés.
Eger után jövőre Gyöngyös térségében, illetve Nógrád megyében is létesítenek hasonló tűzifa udvart.