Tervezés Hete

Munkahelyteremtés, a feldolgozóipar fejlesztése és a fiatalok megyében tartása is szerepel a készülő megyei területfejlesztési koncepcióban. A megyei önkormányzat a járási központokban szervezett fórumsorozaton egyeztet a partnerszervezetekkel a dokumentum véglegesítése előtt. Először Egerben, a Megyeházán várták az érdeklődőket.

Elkezdődött a Tervezés Hete. A héten először Egerben mutatta be a megyei területfejlesztési koncepció részleteit a heves megyei közgyűlés. Ezt követően minden járási központban várják a véleményeket a dokumentummal kapcsolatban. Szabó Róbert a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: a koncepció legfontosabb eleme a fejlesztési források hatékony felhasználása, hiszen ez a következő hét évre meghatározza a megye fejlődését.
Az elnök hozzátette: egyszerre nem lehet mindent fejleszteni, az előző hét éves koncepciónak szerinte ez volt a legnagyobb hátránya. Hangsúlyozta: meg kell találni a megye kitörési pontjait, amiben jobbak vagyunk a környező megyéktől, és ezeket kell fejleszteni. A megyei területfejlesztési koncepció egyébként az országos koncepció elfogadása után kerülhet a közgyűlés elé.