Mélyben rejlő titkok – tapintható történelem

Március 23-a a Lengyel-Magyar Barátság Napja. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. A tárlat a Krakkó főterén végzett ásatásokkor előkerült régészeti leletek felvételeit mutatja be.

Krakkó történelmi emlékeket bemutató Földalatti Múzeuma a középkori város főtere alatt található, és jelenleg az egyik legnagyobb turistaattrakciónak számít. Wiesław Majka lengyel fotográfus Mélyben rejlő titkok – tapintható történelem című kiállítása ennek a páratlan múzeumnak a létrehozását, Krakkó színeváltozásait örökíti meg, bemutatva az ásatási munkálatok során feltáruló régészeti kincseket. A tárlat az Egri Lengyel Önkormányzat, az Egri Polonia Klub jóvoltából most Egerbe érkezett, amelyet Saárossy Kinga alpolgármester asszony ajánlott az érdeklődők figyelmébe.
A megnyitón a budapesti Lengyel Intézet igazgatója elmondta, hogy Krakkóban 2005-ben kezdődtek az ásatások a Várostörténeti Múzeumhoz és a posztócsarnok épületéhez tartozó földalatti múzeum kiépítésére. A képek a 2005-ben kezdődő ásatásoktól a 2010-es átadás közötti időszak munkálatait dokumentálják.
A tárlat képein többek között a városalapítás előtti időszakból származó faépületek maradványai; 13. század végi, fából készült vályús vízvezeték, középkori kereskedő kocsi, mészkővel kikövezett utca látható. Az ásatások munkálatait a lengyel fotós felülnézetből is megörökítette. A vándorkiállítás április 5-ig, a könyvtár nyitva tartási idejében tekinthető meg.