Bajnokok Ligája: ZF-Eger – Crvena Zvezda 8-8

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája sorozatban idén a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a ZF-Eger együttesének. Az első mérkőzésen hét góllal kaptak ki Belgrádban, majd az egri visszavágón 8-8-as döntetlent játszottak.

A szerb Crvena Zvezda lényegében az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás kérdését, mivel 13-6-ra nyertek Belgrádban a ZF-Eger ellen. Az egri visszavágó előtt kisebb autóbalesetet szenvedett Bátori Bence, a hazaiak válogatott játékosa, így helyette Lőrincz Bálint került be a csapatba. A biztos továbbjutás ellenére a vendégeket több drukker is elkísérte.
Az első gólt a Zvezda lőtte, Prlainovic révén, majd Salamon egyenlített. A félidőre a vendégek előnye három gólra nőtt, 5-2-vel fordultak a csapatok. Itt már összesítésben 10 góllal vezettek a szerbek, vagyis a további cél egyértelműen az volt, hogy ne kettős vereséggel búcsúzzon az Eger. Mindezt a végén, öt másodperccel a vége előtt sikerült is teljesíteni. Lőrincz ekkor lőtte a nyolcadik egri gólt, amivel 8-8 lett a végeredmény.
Most már marad a bajnokság. Szombaton, 19:30-tól a Debrecennel játszanak az egriek idegenben, majd április 3-án jön a listavezető Szeged. Ez a meccs a Bitskeyben lesz.