Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését javasolják a szocialisták

A napokban aláírásgyűjtést indít Heves megyében az MSZP a szegény emberek rezsicsökkentése érdekében. Úgy vélik sokat segíthetne a szegények helyzetén, ha az alapvető élelmiszerek áfája 27-ről 5 százalékra csökkenne. Sós Tamás szerint ezzel versenyképesebb lenne az agrárium és élhetőbb lehetne a vidék.

„Egyet ért -e ön azzal, hogy a kormánynak a rezsicsökkentés keretei között az alapvető élelmiszerek áfáját 27-ről 5 százalékra kell csökkenteni?” – erre a kérdésre vár választ a megyében az MSZP. A párt a napokban aláírásgyűjtésbe kezd, mert úgy gondolják, hogy a szegény emberek legnagyobb terhe az alapvető élelmiszereket terhelő adó. Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő szerint az a cél, hogy minél több ember éljen meg a földből, ezáltal növekedjen a foglalkoztatás. Godó Lajos a párt Heves Megyei Agrártagozatának elnöke úgy fogalmazott: a földtörvény megnehezíti a társas vállalkozók helyzetét, ezen is változtatni kell. A hátrányos helyzetű térségekbe szociális szövetkezeteket hoznának létre, ezáltal a helyi piacok is erősödnének. A politikusok szerint tovább nehezíti a vidék helyzetét, hogy az agrárszférába kevés uniós támogatás jut.