A március 15-ei fellövés előtt tesztelték a Csillagokat

Március15-én indul útjára a 2012-es Egri Csillag, de a szakma már egy nappal korábban megismerkedhetett az évjárattal. Gál Tibor borász azt mondja: idén 50 termelő 50 Csillaga jelenik meg a piacon, úgy tervezik: legalább félmillió palack kerül a boltokba.

A mai nap a mínusz 1. nap a 2012-es Egri Csillag életében – fogalmazott Rázsi Botond alpolgármester. Szerinte olyan márkáról van szó, amely megéri a fáradságot, méltó párja a Bikavérnek. Úgy látja: Egerben összekapcsolódik a bor, a kultúra, a történelem és a gasztronómia; 1552, a Bikavér és a Csillag mind egy egységes történetté fűzhető össze.
2010-ben merült fel, hogy elkészítsék a Bikavér fehér párját – emlékezett vissza Gál Tibor borász. Míg 2010-ben 8, 2012-ben már 50 termelő készített saját Csillagot. Tavaly 350 ezer palack, idén félmillió kerül a boltokba. Svédországban arra készülnek, hogy az Egri Csillagra is tendert írnak ki.
A szakma és a bort kedvelők pontozhatták is a Csillagot. A Debreceni Borozó című magazin szervezte a tesztet.
Gál Tibor hangsúlyozta: nem egy évjáratú borról van szó, a korábbi évjáratok érleltebbek, kerekebbek. Március 15-én este 7-től a nagyközönség is kóstolhatja a 2012-es évjáratot. Ekkor lövik fel a Csillagot a Kis Dobó téren. Az Érsekkertben Csillagdiszkót tartanak a fiataloknak. Hétvégén a várban, a pálinkafesztiválon és a belváros minden éttermében kóstolható az új Csillag. Március 21-én a fővárosban is bemutatkoznak. A csillagjárás áprilisban is folytatódik. Az Egri Csillag fesztiválját április 27-én tartják a várban.