Hungarian Para Open

A 23 fős magyar para asztalitenisz válogatott az egri Világkupa-verseny három napján összesen 19 érmet szerzett: négy arany-, öt ezüst- és tíz bronzérmet. A londoni paralimpiai résztvevők mindegyike kétszer is dobogóra állhatott.

A magyarok legeredményesebb versenyzője a 8-as kategóriában induló, londoni paralimpiai résztvevő, Csonka András volt, aki egyéniben, illetve csapatban Zborai Gyulával és Gregor Zoltánnal nem talált legyőzőre. Egyéniben a londoni ezüstérmes, szlovákiai magyart, Csejtey Richárdot győzte le a döntőben, amiért értékes világranglista pontokat kapott.
Londoni paralimpiai-bajnokunk, Pálos Péter a 11-es kategóriában egyéniben aranyérmes, míg csapatban Kuli Istvánnal az oldalán második lett. Itt a csapat döntőt a törökök nyerték.
A harmadik londoni résztvevő, Bereczki Dezső a 10-es kategóriában egyéniben második, csapatban, testvérével Zsolttal együtt a harmadik helyen zárt.
A kerekesszékesek közül Barabás Balázs csapatban egy román versenyzővel párban első lett. Kaiser János pedig két ezüstöt mondhat magáénak.