Labdarúgó NB I.: Egri FC – Videoton 0-4

A labdarúgó NB I. 19. fordulójában már leülhetett a kispadra az egriek új trénere, Mészáros Ferenc, aki Simon Antalt váltotta a szakvezetői poszton. Első meccsén, Vácott 4-0-ra kapott ki az Eger a Videotontól. A következő fordulóban a Paks lesz az ellenfél.

Az elmúlt hét jól indult az Egri FC-nél, hiszen a Liga Kupa negyeddöntő visszavágóján, Győrben 3-3-as döntetlent ért el a csapat, így összesítésben 7-4-gyel jutottak be a sorozat legjobb négy csapata közé. A döntőbejutásért a Ferencvárost kellene felülmúlni. Az első meccsnek az Eger lesz a pályaválasztója március 20-án. Ezt feltehetőleg Vácott játsszák csapatok, majd három nap múlva az Üllői úton lesz a visszavágó.
Szombaton a bajnokságban a Videotont fogadták az egriek, akiknek a kispadjára végre leülhetett Mészáros Ferenc, a Simon Antalt váltó tréner. A Vidi már negyedóra elteltével 2-0-ra vezetett Szekeres szöglet utáni fejese, illetve Álváro Brachi szabadrúgásból elért találatával. Fordulás után Szekeres kipattanóból ismét eredményes tudott lenni, majd Kovács István lőtt egy hálót szaggató gólt. 4-0-ra nyert a Videoton.
Az Eger változatlanul a 15., 9 ponttal lemaradva a Pápától. A 20. forduló mérkőzései közül kettő hétfőre, március 18-ra marad. Ezek egyike az Egri FC – Paks összecsapás, ami 18:30-tól kezdődik. Ezt a meccset is Vácott játsszák a csapatok.