Nagyböjti élelmiszergyűjtés

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez országszerte, így Egerben is. A templomokban március 3-tól 10-ig várják az adományokat, melyeket húsvét előtt a Karitász juttat majd el a nehéz helyzetben lévő családoknak.

Nagyböjt az imádság, a böjt és a jótékonyság ideje. A katolikus egyház ilyenkor körlevélben kéri híveit arra, hogy még inkább figyeljenek a környezetünkben élő rászorulókra, megtakarított javaikat adják szegényeknek. A Karitász segélyszervezet koordinálásával már ötödik alkalommal szerveznek tartósélelmiszer- gyűjtést. Egerben a templomokban kijelölt helyeken lehet elhelyezni az adományokat.
A felajánlásokat húsvét előtt a Karitász juttatja majd el a nehéz helyzetben lévő családokhoz az egyházmegye területén. A segíteni szándékozók a 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal is támogathatják a segélyszervezet munkáját. Tavaly négyezerhatszáz rászorulónak tudtak segíteni, többek között tüzelővel, gyógyszerrel, tartós élelmiszerrel, valamint közüzemi tartozások hátralékának támogatásával.