Segítség munkavállaláshoz

Megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését segítette az a program, melyhez országosan 13 ezren csatlakoztak. A Heves megyei munkaügyi kirendeltségen hatszáz álláskereső munkába állásához járultak hozzá. Ez a program most zárult, március elsejétől azonban újabb tízezer főnek segítenek elhelyezkedni országosan.

Nehéz tájékozódni és utat találni a munkaerőpiacon – mondta Fenyves Péter a program záró rendezvényén. A megyei munkaügyi kirendeltség igazgatója szerint különösen igaz ez a hátrányos helyzetű munkavállalókra, így a pályakezdő fiatalokra, az ötven évnél idősebbekre és a megváltozott munkaképességűekre is. Elsősorban az ő helyzetük javítására indult 2008-ban az a program, melyeket a munkaügyi központok koordináltak.
Horváth László megyei kormánymegbízott elmondta: kiemelt jelentőségű ügyként kell kezelni ezeknek az embereknek a segítését. Háromszáz milliós uniós támogatásból bér- és járulék támogatást, képzést kínáltak az érdeklődőknek. A megvalósításhoz több szerv is csatlakozott.
A programnak lesz folytatása. Március elsejétől újabb rászorulóknak nyújtanak majd támogatást a munkába álláshoz.