Újraindult a Téli séták sorozat

Megkezdődött az Egri séták egrieknek téli sorozata. Ilyenkor mindig szombaton délelőtt várják azokat, akik érdeklődnek Eger történelme iránt. Az első előadás dr. Hibay Károlyról, a Hibay-legendáról szólt. A sorozat március végéig tart.

Nyolc éve szervezi az Egri séták egrieknek várostörténeti sorozatot a lokálpatrióta egylet. 2010-től már Téli sétákra is várják az érdeklődőket. Az idei, március végéig tartó sorozat első előadása Hibay Károlyról, a Hibay-legendáról szólt. Dr. Renn Oszkár szervező szerint Egerben, a történelmi városban mindig éltek olyan családok, amelyek meghatározóak voltak a város fejlődésében.
Hibay Károly legendája már halálakor megszületett – mondja Suromi Rita. 8-10 ezer ember kísérte utolsó útjára. Dr. Hibay Károly egy betegétől kapott kiütéses tífuszban halt meg.
Az is előfordult, hogy még a betegek kaptak pénzt gyógyszerre vagy tüzelőre az orvostól – mesélte Szuromi Rita. Március végéig a séták résztvevői megismerkedhetnek a baptista hitélettel, megnézhetik a Kisváros a felhők felett című kiállítást, a Park Hotelben arról lesz szó: kik voltak a leghíresebb vendégek. Jövő hét végén pedig az egri börtönről tart előadást Juhász Attila parancsnok.