Idegenvezetői világnap

A belvárosban és a várban sétáltak, a kazamatákat és a Kisváros a felhők fölött kiállítást nézték meg azok, akik elfogadták az idegenvezetők invitálását. Az Egyesület Eger Idegenforgalmáért több éve várja ingyenes sétával az idegenvezetői világnapon az egrieket és a turistákat.

Magyarországon tíz éve tartják meg ezt a napot, Egerben hetedik éve. Ilyenkor az idegenvezetők ingyenes sétára várják az egrieket és a turistákat.
Idén mindenki ugyanazt az utat járta be: megnézték a belvárost, majd a várba mentek. Ennek több oka is volt. Az egyik az, hogy idén került a városhoz a vár, a másik pedig a Gárdonyi-emlékév, ráirányítani a figyelmet az Egri csillagok írójára.
A világnap, az ingyenes vezetés a szezon kezdete előtt az értékekre irányítja a figyelmet. Azoknak szervezik, akik kíváncsiak a városra, és szívesen tudnának meg többet azokról az épületekről, történelmi emlékekről, amelyek között nap mint nap járnak.