Adófizetési határidő

A jogszabályi változások miatt idén nem sima postai levélként, hanem tértivevényes levél útján postázták a helyi adókról és gépjárműadóról szóló határozatokat. Ezen adók első félévi részletét a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül vagy március 15-ig kell befizetni. Mivel a határidő munkaszüneti napra esik, ez március 18- át jelenti a gyakorlatban.

Idén ha bizonyos adónemek, így pl. építmény- és telekadó vagy a gépjárműadó esetében változás következik be, erről az adóhatóság határozatot ad ki, amelyet tértivevényes levél formájában juttat el az érintettekhez. Az adók befizetésére szolgáló csekket a határozatok mellé később kapják az ügyfelek, azt a február végén postára kerülő folyószámla levéllel postázza az adóhatóság. Ez tartalmazza az adózó a tavalyi évről elmaradt tartozását és a 2013. évre esedékes helyi adókat: így az iparűzési adót, építmény és telekadót, idegenforgalmi adót, valamint a gépjárműadót és az esetleges késedelmi pótlékot. A helyi adók befizetési határideje a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 nap vagy március 15-e. A vállalkozások, magánszemélyek, ugyancsak eddig élhetnek méltányossági kérelemmel.
A gépjárműadóról szóló határozatot ötezer adózónak postázzák ki a jövő héten. Az adófizetési kötelezettséget a magánszemélyek illetve a számlával nem rendelkező egyéni vállalkozók csekken, minden más vállalkozás átutalással teljesítheti. A részletes szabályokról az ado.eger.hu honlapon tájékozódhatnak az ügyfelek .