NAV ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfontosabb feladata, hogy a költségvetési bevételek biztosításával, az adózói kör szélesítésével, a jogkövető adózók támogatásával hozzájáruljon a nemzetgazdaság versenyképességének fokozásához. Az ellenőrzések terén 2013-ban is érvényes a stratégiai célkitűzés, vagyis a jelentős kockázatot hordozó adózókra irányul a nagyobb figyelem – hangzott el az Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság sajtótájékoztatóján.

Az Általános Forgalmi Adóra elkövetett különféle csalások, visszaélések, jogsértések adták a legtöbb munkát a Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársainak a régióban az elmúlt évben. Tavaly előtt 4,5, míg tavaly 11 milliárd adókülönbözetet állapítottak meg. Ennek nagy része a gabona kereskedelemhez kapcsolódott.
A rejtett gazdaság elleni küzdelem tovább bővül. Erősödik a nyilvánosan elérhető adatok hasznosítása, gyorsabbá válik a pénzintézetekkel való elektronikus kapcsolattartás lehetősége. A megyei Vám és Pénzügyőr Igazgatóság kiemelt figyelmet szentelt az elmúlt évben a megyén keresztülhaladó M3-as autópályára. A társszervekkel közösen kéthavonta voltak közös ellenőrzések. Tavaly százas nagyságrendben tártak fel közlekedési szabályokkal kapcsolatos jogsértéseket.
Ma már elsősorban nem arra kapják fel a fejüket az emberek, hogy hány évre ítélnek el egy adócsalót, hanem inkább arra, hogy hány millió – vagy éppen milliárd – forintot sikerül az adócsalóktól lefoglalni. 2011-ben, régiós szinten a kiugró 1 milliárdos fogás mellett további 254 milliós vagyonbiztos volt.
A jogtalanul szerzett vagyon visszaszerzése esetén nem csak a nyomozóhatóság, hanem az ügyészség, a bíróság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóigazgatási és vám területen dolgozóinak együttes és eredményes munkáját emelték ki.