Betegek világnapja

A betegek világnapja alkalmából szentmisén emlékeztek az egészségügy területén dolgozók áldozatos munkájára a Fájdalmas Anya templomban. Palánki Ferenc segédpüspök szentbeszédében kiemelte: a Jézussal való találkozásban megtapasztalhatjuk, aki hisz, az soha nincs egyedül, akkor sem, ha beteg, gyenge.

II. János Pál pápa 1992-ben döntött arról, hogy a katolikus egyház február 11-én tartsa a betegek világnapját. 1858-ban ezen a napon Lourdes-ban a 14 éves Bernadett Soubirous francia lánynak megjelent Szűz Mária, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió. A jelenés óta eltelt időszakban történt, természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma pedig több ezerre tehető. A betegek világnapjának célja, hogy az emberek kellő figyelmet szenteljenek a betegeknek, így is elősegítve a szenvedés megértését.
A szentmise keretében kiszolgáltatták a betegek kenetének szentségét is. A beteg hívek mellett megemlékeztek mindazokról az orvosokról, nővérekről, betegápolókról, akik önzetlen szolgálatukkal enyhítik a szenvedők fájdalmait.