Átalakult a hivatal

A korábbi évhez képest 64 fővel kevesebben dolgoznak az egri Polgármester Hivatalban. Mindez az átalakított struktúrának a Járási Hivatal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrejöttének is köszönhető. Dr. Kovács Luca jegyző úgy fogalmazott: a hivatal legfontosabb feladata most az, hogy hatékonyabb és átláthatóbb legyen.

Január 1-jétől átalakult a Polgármesteri Hivatal szervezeti felépítése. Az új struktúráról dr. Kovács Luca jegyző beszélt, bemutatta a működő irodákat, csoportokat és vezetőiket. Az idei évtől nyolc helyett hat iroda működik, így az adó, a gazdasági, a jogi és hatósági, az informatikai, a humán szolgáltatási és a városüzemeltetési. Emellett három önálló csoport alakult a főépítészi, a vagyongazdálkodási és a titkársági, valamint 16 irodai felügyelet alatt álló csoport is működik. Az okmányirodai és gyámügyi feladatokat, valamint a szociális ügyek egy részét a Járási Hivatal látja el. A települési önkormányzatok közoktatással kapcsolatos feladatainak változása is indokolta a jelenlegi struktúra újragondolását. Az átszervezés a hivatal létszámát is csökkentette. Idén 64 fővel kevesebben, összesen 188-an dolgoznak a Polgármesteri Hivatalban. A jegyző szerint az átalakítás eredménye egy hatékonyabb, átláthatóbb rendszer. Az egriek az irodákat továbbra is az eddig megszokott helyen találják és az ügyfélfogadás rendje is a régi maradt.