Ward Mária nap

Szentmisével, színdarabbal, előadásokkal emlékeztek a rend alapítójára, Ward Máriára, az Angolkisasszonyok iskolájában. Az ünnepségen tanúságot tett hitéről dr. Csókay András idegsebész is.

Az Angolkisasszonyok rendjét Pázmány Péter esztergomi érsek hívta Magyarországra 1627-ben. Először Pozsonyban, majd Pesten telepedtek le. Egerbe 1852-ben érkeztek Bartakovics Béla érsek meghívására. Az 1948-as szétszóratást követően 1990-ben indult meg újra az oktatás a Kossuth Lajos utcai épületben. A rend alapítójáról, Ward Máriáról halálának évfordulóján minden évben megemlékeznek az egri intézményben. A program szentmisével vette kezdetét, amelyet Kelemen Petra, 7. b osztályos tanuló és családjának előadása követett. Az édesanya felnőtt fejjel talált rá Istenre. Hite, számos nehézségen, így egyik gyermeke fogyatékosságának elfogadásában is segíti.
Az ünnepségen keresztény életéről tett tanúságot dr. Csókay András idegsebész is. A híres agysebész sokáig kereste az útját. 42 éves volt, amikor visszatért gyermeki hitéhez”, amely a gyógyító munkában is inspirálja.
A brazíliai Shalom közösség táncosai a tékozló fiú történetét mutatták be, majd latin-amerikai ritmusú, keresztény szövegű zenére tanítottak táncot a diákoknak.