Sajtófogadás az érsekségen

A média szolgálat, amely alázat, igényesség és felelősség nélkül nem végezhető hitelesen – ezt dr. Ternyák Csaba egri érsek mondta annak kapcsán, hogy Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének ünnepe alkalmából fogadáson látta vendégül a helyi médiumok munkatársait. Az érsek úgy látja: ez a hivatás különleges jelentőséget kap a hit évében.

Kötetlen beszélgetésre és vacsorára hívta az Érseki Palotába a sajtó munkatársait dr. Ternyák Csaba egri érsek . Az egyházi elöljáró így szerette volna megköszönni az egyházmegye sajtósainak a munkáját, egyúttal segítségüket kérte abban, hogy a hit éve egyre inkább kiteljesedjen az emberek életében.
Az érsek hozzátette: a katolikus egyház különösen azokat szeretné magához vonzani , akik távol vannak Istentől, vagy téves fogalmaik vannak róla. A média ebben a küldetésben tölthet be közvetítő szerepet. Kitért arra is a tömegtájékoztatás egyfajta szolgálat. Legfontosabb feladata, hogy feltárja az igazságot és bemutassa a lényeges információkat, mindezt pártatlanul, egyszerűen, közérthetően és hitelesen téve. dr. Katona István püspök a szép, tiszta, helyes beszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, majd bemutatta az újságírók védőszentjét, Szalézi Szent Ferencet is. Jogot, majd teológiát tanult, fontosnak tartotta az igazság hatékony képviseletét. Mintegy 70 ezer protestánst térített vissza a katolikus hitre, ennek érdekében nyilvános vitákat tartott, röpiratokat szerkesztett. Szavaival, írásaival és életével az isteni szeretet hirdetője volt.
Katona püspök hangsúlyozta: szeressük, a jót, az igazat, a szépet, a sajtó erre hívja fel elsősorban az emberek figyelmét.