A jövő most kezdődik

A klímaváltozás hatásait vizsgálja, és ajánlásokat fogalmaz meg az a környezetvédelmi program, amely magyar kezdeményezésre jött létre. A Carpath CC projekt másfél éves munkájában kilenc ország kétszáz tudósa, szakembere dolgozik. Öt mintaterületet jelöltek ki, ahol a kutatások folynak: Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Magyarországon. Ezek közé a területek közé bekerült a Bükk is.

Nemzetközi kutatócsoport vizsgálja a Kárpát-régióban a klímaváltozást, azt, hogy mennyire sérülékenyek a felszín alatti vizek, az erdők és füves területek, az ezekre épülő szolgáltatások, például az erdőgazdálkodás, a turizmus, a mezőgazdaság.
A klímaváltozást magyar kezdeményezésre magyar vezetéssel kutatják a Európa kilenc országának tudósai, szakértői. A másfél évig tartó program több mint 1,3 millió eurós költségvetésű. A Kárpátok éghajlatváltozásával foglalkozó program Magyarország számára is jelentős, hiszen hazánkat az éghajlatváltozás erőteljesen érinti. Egerszalókon olyan szakmai találkozót rendeztek a konzorciumi partnerek, ahol a Magas-Tátrára és a Bükkre vonatkozó eddigi eredményeket, intézkedéseket mutatják be. Öt mintaterületet jelöltek ki Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Magyarországon. Ezek közé bekerült a Bükk is. Cserépfalu mellett mutatta be a Bükki Nemzeti Park, hogy hogyan élesztik újra a hagyományos gyephasználatot. Az élőhely-rekonstrukcióval párhuzamosan visszaszorítják a nem honos fajokat is. A projekt eddigi eredményei alapján azt mondják a szakemberek: a társadalmi és a gazdasági károk elkerülése érdekében szemléletváltásra van szükség.