Comenius találkozó a Pásztorvölgyiben

Hat országból 24 diák és 12 tanár érkezett Egerbe, a delegációkat a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium látja vendégül. A magyar és külföldi tanulók a Comenius program keretében dolgoznak együtt, amelynek témája az európai épített, képzőművészeti és tárgyi kultúra elemzése, összehasonlítása.

Spanyol, osztrák, olasz, norvég, brit, francia iskolákkal működik együtt a Comenius program keretében a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium. A partnerség két éve alatt a tanárok és diákok meglátogatják egymás országait, megismerik egymás kultúráját, szokásait, valamint az angol nyelvet is gyakorolhatják.
A vendégeket fogadó családoknál szállásolták el, így bepillantást nyerhetnek a helyiek mindennapjaiba is. Négy napot töltenek Magyarországon, ittlétük alatt Eger és Budapest nevezetességeivel ismerkednek. Megtekintik az egri várat, a Líceumot, a Kepes Intézetet. A fővárosban a Mementó Szoborparkot, a Terror Házát keresik fel, majd a Duna- parton tesznek egy sétát.
A diákok nagy várakozással érkeztek Magyarországra.
A nemzetközi program tavaly szeptemberben kezdődött és 2014 májusában fejeződik be Spanyolországban, mivel a spanyol iskola a Comenius projekt főkoordinátora.