Egymást követik a rangos karate versenyek Egerben. Novemberben a shotokan karate irányzatok közös bajnokságának, most pedig a shotokan karate stílusszövetség országos bajnokságának adott otthont a Kemény Ferenc Sportcsarnok.

Egymást érik a különböző karate versenyek Egerben, ami érthető, hiszen egyrészt negyvenéves a magyar karate, másrészt a sportág egyik hazai fellegvárának számít a város
A novemberi Ippon Shobu Magyar Bajnokság, vagyis a shotokan karate irányzatok közös bajnoksága után most a shotokan karate stílusszövetség országos bajnokságának adott otthont Eger, amelyre 24 klub 140 versenyzője nevezett.
A korai versenyidőpontra magyarázat, hogy április 6-7-én Eger lesz a házigazdája az Európa-bajnokságnak. Most minden verseny erre készíti fel a hazai karatékákat.
Sára Szilviának elsősorban a kata, vagyis a formagyakorlat az erőssége, bár most Kümitében, küzdelemben is elindult. Katában első lett.
Egerből 27 nevező volt, közülük 15 az Egri Városi Sportiskola versenyzője. A sportiskolások 10 bajnoki cím mellett 6 ezüst és 3 bronzérmet érdemeltek ki. Az egriek még további 3 arany, 3 ezüst és 5 bronzérmet szereztek. Az április Európa-bajnokságra jóval nagyobb mezőny érkezik. Több mint ezer versenyzőt várnak 30 országból.