Akcióban a fogyasztóvédők

Megkezdődtek a karácsony előtti fogyasztóvédelmi ellenőrzések. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai a nyugtaadást, az áruk minőségét, biztonságosságát ellenőrzik, de vizsgálják az árak feltüntetésének és felszámításának szabályosságát és a meghirdetett akciókat is.

Egyre több családi ház homlokzatára kerültek fel a karácsonyi füzérek, amelyek nemcsak szépek, de esetenként veszélyesek is lehetnek. Éppen ezért ellenőrzik idén kiemelten a karácsonyi fényfűzérek biztonságát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok munkatársai.
Emellett vizsgálják azt is, hogy a kereskedők megfelelően tüntették-e fel az árakat, az akciós ajánlatok tartalma megfelel –e a valóságnak, figyelnek arra is, hogy a fogyasztói jogokkal kapcsolatos teljes körű tájékoztatás megtörtént-e a vásárlás előtt.
A december végéig tartó ellenőrzéseket elsősorban nagy áruházláncokban, húsüzletekben, bevásárlóközpontokban, vásárcsarnokokban végzik.
A kis- és középvállalkozásoknál első esetben a hatóságok nem szabnak ki pénzbírságot, viszont ellenőrzik azt, hogy a hiányosságokat a kereskedők a megszabott határidőn belül kijavítják-e. Fogyasztóvédelmi bírsággal a fogyasztók széles körét érintő súlyos jogszabálysértés elkövetése esetén lehet számolni.