Plázakönyvtár Egerben

Megnyílt az ország első plázakönyvtára az egri bevásárlóközpontban. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár új fiókkönyvtára egy éven át minden hétvégén várja az olvasókat. Az új részlegben elérhető lesz valamennyi hagyományos könyvtári szolgáltatás.

A plázába mentem, keress a könyvtárban!-ezzel a szlogennel nyílt meg az ország első plázakönyvtára. A szervezők szándéka: a mai kor igényeihez igazodva terjeszteni a könyvkultúrát, olvasásra buzdítani a bevásárlóközpont közönségét. Az új fiókkönyvtárban minden korosztály talál olvasnivalót.
A legkisebbeket társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal várják majd, a felnőtteknek felolvasóesteket is tartanak, és szeretnék a fiatalok számára is hasznosabbá tenni a szabadidőt.
A bevásárlóközpont olyan közösségi teret kíván létrehozni, ahol jut hely a kultúrának, az olvasásnak is.
A későbbiek során a könyvtár közhasznú szolgáltatásokat is nyújt, információkat adva a városról, a környező településekről, látnivalókról, programokról. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár új fiókkönyvtára az elkövetkező egy évben minden hétvégén péntektől vasárnapig, 10-18 óráig várja a látogatókat.