A megye legjobbjait díjazták

A Cantus Corvinus Vegyeskar, Csányi Barna pedagógus és Dargay Lajos szobrászművész kapta idén a megyei Príma-díjat és az azzal járó egymillió forintot az egri bevásárlóközpontban rendezett péntek esti gálaesten.A Heves megyei Príma Gála előkészítésében és a műsor megszervezésében végzett hétéves munkájáért kitüntették Berecz Klárát. A közönségdíjat Gonda László és Báder Ernő előadóművészek vehették át. Az esten az Év vállalkozója elismeréseket is kiosztották.

Hetedik éve díjazza a sport, a kultúra, a művészet, illetve a tudomány területén kiemelkedő tevékenységet végzők munkáját a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei szervezete. Idén a tíz jelölt közül három Príma díjast választott ki a kuratórium. Egy személyről a közönség dönthetett. Bodnár Pál, a VOSZ Heves Megyei Szervezetének elnöke szerint egyre nagyobb presztízse van a megyei Príma díjnak, ahol már a jelöltség is elismerésnek számít.
Az ünnepségen egy perces néma tiszteletadással emlékeztek a nemrégiben elhunyt tavalyi Príma-díjas Szakács Józsefné hímző népi iparművészre, majd átadták az Év vállalkozója elismeréseket, melyet idén nyolcan vehettek át. Köztük Jakab Zoltán, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezető igazgatója.
A VOSZ elismerését vehette át Gál Lajos bútoripari vállalkozó, Bolyki János borász, Hervai Róbert, egy egri italnagykereskedés vezetője, Sohajda Jánosné, gyöngyösi takarékszövetkezeti vezető, valamint Tóth László faipari mérnök, Zele Sándor építési vállalkozó, Prof. Dr. Vasas Joachim, az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatója is.
A rendezvény fénypontjaként hirdették ki a megye príma díjasait. Idén a gyöngyösi Cantus Corvinus Vegyeskar, Dargay Lajos szobrászművész és Csányi Barna pedagógus lett a kitüntetett.
Az ünnepség állófogadással zárult.