Az ország legmagasabb pontján lobbant fel a láng

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Kékesen. Az ország legmagasabb pontján meggyújtott láng talán egy tágabb közösség összefogását is jelzi, és talán a határon túlról is látni a fényt – ezt Horváth László kormánymegbízott mondta. Az ünnepségre a megye minden települését meghívták.

Leesett a hó a Kékesen, így minden adott volt az igazi adventi hangulathoz. A gyerekek szánkóztak, hógolyóztak – és persze várják az ünnepeket.
A Magyar Síakadémia már harmadik éve hívja közös gyertyagyújtásra az ország apraját-nagyját. A síszakmai szervezetek fohászkodtak is a jó időért: legyen hideg, de ne nagyon, és essen nagy hó a hegyen.
A koszorút megáldották, majd meggyújtották az első adventi gyertyát. Horváth László kormánymegbízott azt mondta: a Magyarország legmagasabb pontján meggyújtott láng talán egy tágabb közösség összefogását is jelzi, és talán a határon túlról is látni a fényt.
Az ország legmagasabb pontján környékbeli kézművesek kínálták a portékáikat. Forró tea és forralt bor – ez is hozzátartozott a téli hangulathoz.