Fiatal gazdák börzéje Egerszalókon

Ifjú gazdáknak szervezett információs börzét a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége Egerszalókon. A szakmai kiállítással összekötött konferencián az új gazdálkodó generáció lehetőségeiről volt szó. Mint elhangzott: a jövőben várhatóan nagyobb támogatási összeget fordít az unió a fiatal gazdák indulására.

Az ifjú gazdák pontos tájékoztatását szolgálta a Fiatal Gazdák Országos Szövetségének egerszalóki börzéje. Elhangzott: az unió egész területén jellemző a gazdálkodók elöregedése, hetven százalék feletti az ötven évesnél idősebb gazdák aránya. A fiatal gazdák hiányával azonban nehéz tervezni az agrárpolitikában, uniós törekvések szerint így akár huszonöt százalékos támogatási növekményben is részesülhetnek a jövőben.
Az államtitkár hangsúlyozta: az uniós célkitűzések szerint a jövőben kevésbé lehet majd elaprózni a támogatási összeget és pontosabban tartani kell a pályázati határidőket is. Hozzátette: előreláthatóan ismét jellemzőek lehetnek a visszatérítendő támogatások is.
Az országos börze negyedik állomása volt Egerszalók. Régiónk változatos földrajzi adottságaihoz mérten ezúttal nem kizárólag mezőgazdászok, hanem borászok, kertészek és állattenyésztők is részt vettek a konferencián.