Továbbjutás a Bajnokok Kupájában

A ZF-Eger női vízilabda csapata csütörtöktől vasárnapig a női Bajnokok Kupája selejtezőben, a franciaországi Nizzában szerepelt. Ötből négy mérkőzésüket megnyerve a második helyen jutottak tovább a márciusi negyeddöntőbe, ahol a görög Olimpiakosz Pireusz lesz az ellenfelük.

Nizza, Amszterdam, Budapest, Eger. A csapat – néhány plüssmedvével megerősítve – hétfőn délután érkezett haza. A szülők, hozzátartozók a Bárány uszoda előtt várták a csoport-második csapat tagjait. Az egri lányok legyőzték a spanyol Matarot, a házigazda francia Nizzát, az orosz Kirisit és a holland Nijverdalt. Egyedül a görög Vouliagmenitől kaptak ki.
A negyeddöntőben a másik csoport harmadik helyezettjével, a görög Olimpiakosz Pireusz gárdájával mérkőznek meg majd a négyesdöntőbe kerülésért az egri lányok. Ez a párharc március 9-én és 23-án lesz. A lányok megerősítették, hogy ha a csapat bejut a legjobb négy közé, akkor az Egri Vízilabda Klub megpályázza annak a négyesdöntőnek a rendezését. A csapat január 2-ig szabadságot kap. Utána a válogatottak a Világliga találkozók miatt hathetes edzőtáborban vesznek részt. A bajnokság február közepén folytatódik.

Női Bajnokok Kupája-selejtező, A-csoport, Nizza
2012. november 22-25.

CN Mataro (ESP) – ZF-Eger 7-14
ON Nice (FRA) – ZF-Eger 8-9
KINEF Kirishi (RUS) – ZF-Eger 8-10
Vouliagmeni NC (GRE) – ZF-Eger 13-8
ZF-Eger – Het Ravijn (NED) 13-10