Tűzvédelmi Szabályzat

Változott az Országos Tűzvédelmi Szabályzat november közepével. Engedmény, hogy a lépcsőházakban megfelelő helyre már ki lehet tenni virágokat. A módosítás azonban szabályozza a mélygarázsok használatát és a szabadtéri rendezvények szervezését is.

Ebben a lépcsőházban egyetlen virágot sem találni. A módosított Tűzvédelmi Szabályzat szerint pedig november közepétől már az 1 méter 10 centi széles lépcsőházi folyosókra és közlekedőkre már kihelyezhetnek növényt a lakók. Az új szabályzat tehát engedményeket tesz, ám az éghető anyagokat, például bútorokat továbbra is tilos a lépcsőházban tárolni. Ezt rendszeresen ellenőrizni fogják. Első alkalommal csak felszólításra kell számítania a vétkesnek, de utóellenőrzést is tartanak a szakemberek. A módosítások a társasházakon túl a mélygarázsok használatára is kiterjednek. Csak a jóváhagyási jellel rendelkező gázüzemű autók parkolhatnak itt.
A szabadtéri rendezvényeket is érinti a szabály változása. A létszámkorlát alapja e szerint az igénybe vett terület nagysága lesz, ami megkönnyíti a tűzvédelmi ellenőrök dolgát is.