Okoskosár.hu

A legjobb fogyasztóvédelem, a fogyasztói önvédelem és ezt már gyermekkorban kell kezdeni – mondta Pintér István, a Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az „Okoskosár” elnevezésű egyedülálló, gyermekeknek szánt interaktív kezdeményezés egri bemutatóján. Az óvodások gyorsan megbarátkoztak a webbolt nyújtotta lehetőségekkel.

Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója nem érkezett üres kézzel az egri Szivárvány óvodába. Az interaktív bemutató előtt több karton gyümölcsöt kapott az óvoda. Kormányhatározat írja elő, hogy hazánkban elő kell segíteni az öntudatos fogyasztói magatartás kialakítását, főként gyermek- és tanköteles korban. A nekik szóló Okoskosár honlapot több mint nyolc hónapos fejlesztés előzte meg. Az internetes tartalmat úgy alakították ki, hogy 3-tól 10 éves korig használhatják a gyerekek.
A gyerekek gyorsan felfedezték a lehetőségeket, sőt még fejlesztési javaslatokat is hallhattunk tőlük, például a tejet illetően.
Dr. Lubai-Bernáth Luca, megyei felügyelőség vezető a Módszertani Bölcsődében tartott, a gyerekek játékaira vonatkozó fogyasztóvédelmi ellenőrzés tapasztalatairól beszélt.
Főleg a kisebb alkatrészek, játékfigurák lehetnek a gyerekekre veszélyesek. A szakmai konzultáción az ilyen és ehhez hasonló veszélyforrásokra hívták fel a figyelmet.