Teljesen közművesített telkek várják a betelepülni szándékozó vállalkozásokat az Eger és Felsőtárkány között épülő új ipari parkban. Az érdeklődőknek a működési feltételekről és az igénybe vehető szolgáltatásokról a terület tulajdonosa, az EVAT Zrt. nyújt tájékoztatást a helyszínen, november 14-én 11 órától.

Már fogadhatja a cégeket az új vállalkozói park. A mintegy 9 hektáros, teljes körű infrastruktúrával ellátott területen, 19 vállalkozás számára teremtettek működési feltételeket. Elkészült a vállalkozói park belső útja, megépítették a kerítést, bevezették a villanyt, a gázt, a vizet és a szennyvizet, már áll a 220 négyzetméter alapterületű irodaépület is. Ennek földszintjén az üzemeltetéshez szükséges helyiségek, tetőterében irodák és tárgyalók kaptak helyet. A területen további üzemépületek kialakításához is adottak a lehetőségek. Az érdeklődők számára megfelelő nagyságú telkek állnak rendelkezésre a kétezertől egészen az ötezer négyzetméteres nagyságig. A cégek egyelőre bérlőként tevékenykedhetnek, de öt év után megvásárolhatják a telephelyeket korábbi költségeik beszámítása mellett.
A beruházást november 14-én 11 órától mutatják be az érdeklődőknek. A tulajdonos Evat Zrt. elsősorban az ipari- és logisztikai tevékenységet végző kis- és középvállalkozások letelepedésére számít.

Hasonló cikkek