Tisztázatlan ügyek

Eredményesnek tartja dr. Nagy Imre, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság működését. A tíz vizsgált ügyből ugyanis már csak két ügy van folyamatban, a többit a nyomozó hatóság vagy az ügyészség lezárta. Nagy Imre szerint kiderült: hiába akarta lejáratni a fideszes megyei vezetés az előző szocialista vezetést, különösen a volt elnököt, a legtöbb esetben bebizonyosodott, hogy még csak alapja sincs a vádaknak.

Befejezte munkáját a szeptemberi megyei közgyűlésen az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság. A szocialisták már az induláskor azt mondták: a bizottság csak tisztán politikai célokat szolgál. Emellett azonban kiderült: pénzkidobásra is jó volt – fogalmazott Nagy Imre, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője. Szerinte a Fidesz milliókat költött politikai céljaira, csak azért, hogy az előző vezetést, különösen Sós Tamás igyekezzen lejáratni. Összesen tíz ügyben indult vizsgálat, többségében a bizottság feljelentést tett. Ezek közül már csak két ügy van folyamatban. Sós Tamás több esetben ellenperrel élt, jóvátételt kér a megrágalmazásáért.
Idén 1,4 millió forintot fordított erre a megyei önkormányzat, tavaly ennél többet – állítja a szocialista frakció vezetője. Úgy tudja: a kórház saját pénzén tízmilliós nagyságrendű vizsgálatot végeztettek el.
Vita volt a közgyűlésben, hogy eredményes volt-e a bizottság munkája. Nagy Imre szerint igen, hiszen kiderült: a legtöbb esetben még csak alapja sem volt a vádaknak.

REAGÁLÁS – Sveiczer Sándor Péter, a volt eseti bizottság elnöke
A sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva Sveiczer Sándor Péter, a volt eseti bizottság elnöke kiemelte, a bizottsági feljelentések egy részét valóban lezárták, de a jegyzőkönyvek indoklásai ezen esetekben is utalnak hibákra, szabálytalanságokra a gazdálkodásban. Mint írja, nem boszorkányüldözés zajlott tehát, hanem alapos vizsgálódás. Ha mindössze a gazdálkodási hibákra derült volna fény, akkor is eredményesnek tartaná a bizottság – hangsúlyozottan juttatás nélkül végzett – munkáját. Levelében kiemeli, hogy több ügyben a nyomozás jelenleg is folyamatban van, iratbekérések zajlanak; a bizottság által feltárt visszásságok alapján különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt már eljárás is indult – olvasható Sveiczer Sándor Péternek, a volt eseti bizottság elnökének reagálásában.

REAGÁLÁS – dr. Fűtő László, a Markhot Ferenc Kórház ügyvezető igazgatója
Dr. Fűtő László, a Markhot Ferenc Kórház ügyvezető igazgatója televíziónknak úgy nyilatkozott, hogy Nagy Imre képviselő úrnak rossz informátorai vannak. Kategorikusan cáfolja, hogy a kórház akár tavaly, akár idén egy fillért is költött volna vizsgálatokra. Mint mondta, egyet tettek: amikor a HospInvest által kiürített 2-es telephelyen levő használaton kívüli kórházi épületrészt átvették, ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, mivel megítélésük szerint 6 millió Ft értékben tűntek el használati tárgyak, berendezések az épületből.