Ünnepi díszek

Már elkezdték karácsonyi díszekbe öltöztetni a belvárost, egyenlőre a fényfüzéreket szerelik fel. Idén háromszázötven világító díszt tesznek ki a város több pontjára. A Belváros mellett a Lajosvárost és a Felsővárost is feldíszítik. Úgy tervezik idén díszvilágítást kap a Barátok temploma is, melyhez a régiós áramszolgáltató 2,5 millió forinttal járult hozzá.

Bár még csak november elején járunk, már díszítik a várost, az advent közeledtével. Idén a Dobó teret, a Belvárost, a Lajosvárost és a Felsővárost öltöztetik ünnepi fénybe. A meglévő díszek mellett egyenlőre nem vásárolt a város újakat, de az idei adventre szeretnék kivilágítani a Barátok templomát is. Ehhez a régiós áramszolgáltató 2,5 millió forint támogatást ajánlott fel az önkormányzatnak.
A város ebben az évben is buzdítja a lakosság mellett a cégeket és a különböző vállalkozásokat, hogy jelentkezzenek az Eger Ünnepi Fényei pályázatra. Ezen kívül idén is örökbe lehet fogadni a város fenyőfáit, amit ideiglenes gazdájuk díszít majd fel. Az ünnepi fényeket advent első vasárnapján kapcsolják fel.