A 19. században alakult Török Köztársasági Elnöki Szimfonikus Zenekar adott koncertet kedden este Egerben. Az európai klasszikusok mellett a török zene is felcsendült a telt házas koncerten. A program erősítette a két ország kulturális kapcsolatát is.

A győri, budapesti és pécsi fellépés után Egerben fejezte be magyarországi koncertturnéját a Török Köztársasági Elnöki Szimfonikus Zenekar. Az 1826-ban alapított együttes a világ egyik legrégibb szimfonikus zenekara, aki fontos szerepet töltenek be az európai zenei életben. Habis László polgármester a koncert előtti köszöntőjében kiemelte: fontosnak tartja a két ország közti kulturális kapcsolatok erősítését, mely hozzájárulhat a turisztikai és gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez is. A török nagykövet is reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Egerrel létrejött baráti viszony további közös programokkal erősödhet.
Erol Erdinç, hazájának sokoldalú, nemzetközi hírnevű művésze vezényletével Chopin, Brahms, Csajkovszkij, Erkin és Hacsaturjan műveit szólaltatta meg a zenekar. A zongoránál Gülsin Onayt hallhatta a közönség, , aki hatévesen adta első koncertjét, és mára a világ hatvanöt országában lép föl. Repertoárjának egyik fő zenei anyaga Bartók zenéje, melyből a koncerten is adott ízelítőt.
Az egyik egri szálloda konferenciatermében adott koncert a vár ostromának 460. évfordulója alkalmából megrendezett programsorozathoz kapcsolódott.