Istentisztelettel tiltakoztak a romák

Evangelizációval, istentisztelettel tiltakozott a Jobbik kerecsendi vonulása ellen több cigányszervezet. A békés, élhető Magyarországért fohászkodtak több órán keresztül. Roma szervezetek kérik: a kormány akadályozza meg az uszítást

A Dankó Pista utat a rendőrség és a készenléti rendőrség lezárta. A Jobbik eredetileg az utcában is szeretett volna vonulni, erre nem kaptak engedélyt. Így a hídnál megálltak. A Dankó utcában közben több órás evangelizációt tartottak. A helyi kisebbségi vezető szerint eddig nem volt problémás a cigány-magyar együttélés Kerecsenden. Mostani válaszuk is békés – mondta Suha József. Eredetileg az ő házához vonult volna a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye.A megbékélés jegyében nem vonulással, hanem istentisztelettel tiltakoztak. Megbékélés Kerecsenden – ez volt a vezérgondolat. Több faluból és a fővárosból is érkeztek romák Kerecsendre. A romaság nem bűnbak, legyetek ti is törvénytisztelők – erre kérték a romák a vonulókat. A roma demonstrálók elítélik a bűnözést, de a rasszizmust is. Ne általánosítsanak, nincs cigánybűnözés – fogalmaztak. Horváth Aladár roma polgárjogi vezető szerint ez a vonulás is tudatos provokáció, de reméli, hogy az emberek bölcsek, és rájönnek erre. Szorgalmazzák, hogy szerezzenek érvényt az egyenruhás bűnözést tiltó törvénynek. Az istentiszteleten az Európai Roma Párt, a helyi és a megyei cigány kisebbségi önkormányzat is képviseltette magát. A békés, élhető Magyarországért fohászkodtak.