Tanösvény

Az egri Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület által szervezett szemétszüret után elkezdték a Nyerges-Mész-hegy helyi védett területen a tanösvény nyomvonalának kialakítását. Ebben debreceni egyetemisták segédkeztek, akik mindezt gyakorlati oktatás keretében végezték.

A Mészhegy alatt több régi szekérutat visszavett az embertől a természet. Ahhoz, hogy itt tavasszal ki lehessen jelölni a majdani tanösvényt, előtte meg kell tisztítani az akácfáktól, cserjéktől. Ebben segédkeznek a debreceni egyetemisták, akik a földtudományi természetvédelem tantárgyhoz kapcsolódóan jöttek Egerbe.
Nem először kapcsolódik így egymáshoz a gyakorlati munkavégzés és az oktatás a Debreceni Egyetem és az egri Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület között. A munka oroszlánrészét itt a debreceni hallgatók végzik.
Ennek a turistaútvonalnak az egyik végpontja a kaptárköveket felfűző sárga turistajelzésen lesz, a másik pedig remélhetőleg a korábban a szeméttől már megtisztított tufába vájt barlanglakásnál. A 2013-ig tartó teljes program összköltsége 3,7 millió forint, amire a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán nyert támogatást az egri egyesület.