Női vízilabda OB I: ZF-Eger – Szentes 14-11

Ellentétes félidők jellemezték a női vízilabda bajnokság hétközi Eger – Szentes mérkőzését. A második negyedben már 8-2-re is vezettek a Csongrád megyeiek. Nagy hajrával innen fordított az Eger és nyert 14-11-re. Szombaton újabb rangadó következik, ezúttal a BVSC ellen.

Korábban feltettük a kérdést, hogy melyik csapat lesz az egriek méltó ellenfele a bajnokságban. A szerdai meccs alapján az már biztos, hogy az egyik együttes a Szentes lesz. A szerda esti meccs elején beragadtak a hazaiak. 3-0-ás szentesi vezetést követően Antal büntetőből szerezte az első egri gólt, majd a második negyed végén már 8-2-re is vezetett a Szentes. Innen sikerült felállnia a házigazdáknak. A második félidőben jelentősen javult a védekezés, elől jobb lett a helyzetkihasználás. A második félidőt 11-3-ra nyerte a ZF, vagyis összesítésben 14-11-re győzött Kelemen Attila együttese. Négy forduló után az egriek a mezőny egyetlen 100%-os csapata
Szombaton 17 órától újabb rangadó következik, ezúttal idegenben. Az a BVSC lesz az ellenfél, akiket ez a Szentes 13-6-ra győzött le.