Dobó kardja

Idén is díjazták Dobó kardjával azokat, akik tettükkel, személyükkel, elkötelezettségükkel Egert képviselik. Az idei díjazott R. Várkonyi Ágnes történész és Kopcsik Lajos mestercukrász lett.

Nagyon sok történelmi személyhez, híres emberhez kötődik olyan tárgyi emlék, mely idővel jelképpé nőtte ki magát. Eger számára ilyen jelkép Dobó kardja, mely a tenni akarás, a magyar hősiesség jelképe – mondta Habis László polgármester a díjátadó ünnepségen. A 2008-ban alakult Dobó Kardja Rend minden évben ősszel az eredeti magyar vitézi szablya hiteles másolatával jutalmazza azokat, akik tettükkel a város érdekeit képviselik.
A rend döntése alapján az idei díjazott R. Várkonyi Ágnes Széchenyi-díjas történész és Kopcsik Lajos mestercukrász. R. Várkonyi Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki az idén már 30. alkalommal megrendezendő végvárkonferencia egyik kezdeményezője volt. Neki köszönhető az is, hogy a történelemkönyvekben kellő részletességgel foglalkoznak az egri vár diadalával.
A másik díjazott, Kopcsik Lajos többszörösen kitüntetett mestercukrász lassan huszonöt éve él Egerben, és mint mondta, az eltelt időszak legfontosabb értékének azt tartja, hogy alkotásaival és a Marcipániával az egrieknek és a turistáknak is örömet tud szerezni.
A Dobó kardja díjátadó ünnepséget idén, az ostrom 460. évfordulójának tiszteletére a Dobó -bástyában tartották.