Megkezdődött a hit éve

A Rómában tartott pápai szentmisével egyidőben megkezdődött a hit éve az egri főegyházmegyében is. Városunkban dr. Ternyák Csaba érsek mutatott be ünnepi szentmisét a Bazilikában, melyre az egyházmegye valamennyi papját meghívta.

Idén október 11-én emlékezik meg a katolikus egyház az a II. Vatikáni Zsinat kezdetének ötvenedik és a Katolikus Egyház Katekizmusa kiadásának huszadik évfordulójáról. Ebből az alkalomból hirdette meg XVI. Benedek pápa a Hit évét, melynek legfőbb célja, hogy a hívek megerősödjenek katolikus hitükben és a hit öröméről tanúságot tegyenek a világ előtt. A felhíváshoz a magyar katolikus egyházmegyék saját szervezésű programokkal kapcsolódnak, Egerben dr. Ternyák Csaba érsek mutatott be ünnepi szentmisét a Bazilikában. Beszédében a főpásztor arról beszélt: a világban meggyengült a hit , és széles körben terjednek olyan nézetek, amelyeket tévesen a katolikus egyháznak tulajdonítanak. Fontos, hogy a hívők új lendülettel, új lelkesedéssel, új meggyőződéssel hirdessék Krisztus evangéliumát. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz a böjt és az imádság, az Istennel való kapcsolat elmélyítése.
Az érsek buzdította paptestvéreit, hogy folyamatosan képezzék magukat, hogy képesek legyenek minden embernek feltárni, megmutatni a katolikus egyház teljes és tiszta hitét. Ennek érdekében szervezik meg a főegyházmegyében tevékenykedő papoknak, szerzeteseknek, hitoktatóknak a katolikus egyház katekizmusának napját.
A hit éve 2013. november 24-én zárul.