Fejlesztés a ZF-nél

Közel hárommilliárd forintos fejlesztéssel jelentősen bővült a ZF Hungária gyártókapacitása, e mellett 58 új dolgozót is foglalkoztatnak. A sebességváltók és részegységek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó egri cég ma már ott van a világ tíz legjelentősebb autóipari beszállítói között.

A kizárólag exportra termelő egri cég munkahelyteremtésre és gyártókapacitás növelésére közel 420 millió forint támogatást nyert el 2010 decemberében. Két év alatt a támogatással és a saját erővel együtt 2,9 milliárd forintot költöttek fejlesztésre. Ennek nagy része, 2 milliárd forint termelő beruházás, vagyis új gépeket vásároltak belőle, de az 58 új dolgozó munkabér és egyéb költségeit is támogatja ez a fejlesztés.
Az egyik német kisteherautó modell sebességváltóját – amit egyébként itt fejlesztettek ki – Dél-Amerika után most már itt, Egerben is gyárthatják.
Ez a jármű, az egri fejlesztésű sebességváltóval 2010-ben került piacra Dél-Amerikában. Most, az egri gyártósor üzembe állásával a német autógyártó cég Európában is szeretné bevezetni ezt a típust.