Várjáték

Ma már az első néhány várjátékon részvevő egykori diákok gyerekei járnak ilyenkor a várba – ha még ki nem öregedtek belőle. Az EKMK – ahogy elődei is – minden októberben megrendezi hatodikosoknak a várjátékot, hogy közel vigyék hozzájuk a végvári harcok, az egri ostrom korát. Most, a 30. várjátékon több mint hétszázan vettek részt, 38 csapat járta be a három útvonal valamelyikét a várban.

A Dobó téren az összegyűlt versenyzőknek Gál Judit tanácsnok azt mondta: ők az igazi várvédők. A több mint hétszáz hatodikos harcos az Egri Vitézlő Oskola vezetésével vonult fel a várba. Ott esküt tett Dobó, majd maguk is esküdtek. Kovács Katalin, az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója azt mondta: idén, a 30. várjátékon a Gárdonyi-évfordulóra és az 1552-es ostrom 460. évfordulójára is emlékeznek. A bátorság, a hazaszeretet, átsegíthet minden akadályon – biztatta a diákokat. a szervezők szerint a játék a legjobb forma, így tudják közel vinni, megeleveníteni az Egri csillagokat és a kort.
A hétszáz gyerek három útvonalat járt be, útvonalanként 12 feladat várta őket. A megye minden részéről érkezett gyerekeknek tetszett a játék. Vittek borsót dobon, görgettek kereket, másztak falon, íjászkodtak, vakon vertek le török fejeket. A feladatokban megjelentek az Egri csillagok szereplői is.