Eventusos diákok avatása

Esküt tettek az eventusos gólyák. Szüleik és tanáraik társaságában avatták őket az iskola teljes jogú diákjává. A művészeti képzésre felvételt nyert diákok később négyféle szakirány közül választhatnak majd.

Eskütétellel kezdődött a kilencedik osztályosok avatása, hatvanketten kezdik meg a tanévet az Eventusban. Az ünnepségen Rázsi Botond alpolgármester köszöntötte a nebulókat, mindannyiukat igazi egri polgárrá fogadta.
Az intézménynek saját indulója van, 2010 óta a diákok ezt is eléneklik közösen az avatáson. Az eskü szövege szerint intézményi elvárás a kreatív alkotómunka, a legtöbb elsőéves éppen ezért választotta az Eventust.
Huszonkét éve tették le az Eventus alapjait, évről évre fogadalmat tesznek a gólyák. Idén a megye több településéről érkeztek elsőévesek.