ZF-Eger: búcsú a Magyar Kupától

Nem jutott be a férfi vízilabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a ZF-Eger együttese. A negyeddöntőben a nyáron jelentős erősítésen átesett Szolnok volt az ellenfél. Itthon, szombaton egy góllal kaptak ki Birosék, míg a vasárnapi visszavágón döntetlen született.

Az őszi bajnoki rajt előtt szokás szerint a Magyar Kupa előselejtezők és negyeddöntők jelentik a szezonfelvezetést. A csoport küzdelmek hibátlan teljesítése után ZF-Eger a nyáron jelentősen megerősödött Szolnokkal mérkőzött oda-visszavágó keretében a négyesdöntőbe jutásért. Az első, szombati egri találkozó nagy részén csak egy-egy góllal tudtak meglépni egymástól a csapatok. Egyedül a harmadik negyed végén volt kétgólos, 6-4-es egri vezetés. Kovács István együttese az utolsó negyed elején gyorsan kiegyenlített sőt, a végén a tavaly még egri színekben játszó Hosnyánszky révén a győztes gólt is megszerezték. 9-8-ra nyerte az első felvonást a Szolnok.
A vasárnapi, szolnoki visszavágón úgy nézett ki, valóban kevesebbet hibázott az Eger. Végig a Szolnok ment az eredmény után. 5-4-es egri vezetésnél, 12 másodperccel a vége előtt Kis Gábor egyenlített. 5-5 lett a vége, vagyis egy góllal 14-13-mal jutott be a legjobb négy közé a Szolnok, ahol a Debrecen, a címvédő Szeged és a Vasas lesz az ellenfele. Az egriek következő fellépése október 6-án Bajnokok Ligája meccsen Volgográdban lesz.