50. Közgazdász Vándorgyűlés – az IMF hitel is szóba került a tanácskozáson

A magyar gazdaság átalakulásáról tanácskoznak Egerben gazdaságpolitikusok és közgazdászok három napon át. A gyűlésen a tervezett IMF megállapodásról is szó esett. Kovács Árpád a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke azt mondta: nem tekinti diktátumnak a megállapodást, véleménye szerint Magyarországnak ez most inkább egy védőhálót jelent.

Plenáris üléssel kezdődött az ötvenedik közgazdász vándorgyűlés. Jelenlegi és volt kormánytagok, szakpolitikusok, gazdaságkutatók tartanak előadásokat a hazai és határon túli közgazdászoknak. A tanácskozás témái között szerepel az államháztartás és a bankok helyzete, valamint a külkereskedelem és a vállalati gazdálkodás. Az ülésen elhangzott: az évente egyszer megrendezett vándorgyűlés fontos szakmai párbeszédeket vet fel. A tartalmas viták a magyar gazdaságpolitika alakítását is segítik. A vándorgyűlésen szó volt a tervezett IMF megállapodásról is. Kovács Árpád a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke úgy fogalmazott: Magyarország teljesen más helyzetben van most az IMF hitel tekintetében mint 2008-ban volt. Akkor vészhelyzet volt, most a hitelfelvétel lehetősége inkább védőhálót jelent az országnak. A vándorgyűlés szombati zárásaként a Költségvetési Tanács tart majd rendkívüli nyílt ülést.