XVII. Eger Ünnepe

Tizenhetedik alkalommal fogtak össze a civil szervezetek, hogy Eger Ünnepén bemutassák munkájukat, az általuk képviselt értékeket, és emellett változatos programokkal várják az érdeklődőket. A háromnapos rendezvény a fiataloknak szóló programokkal indul, szombaton a civilek fesztiválja zajlik, vasárnap a futóké lesz a főszerep. Idén a civilek fesztiválját összekapcsolják az Egri szüret programmal és a várostrom 460. évfordulójával is.

Minden eddiginél több, összesen százhat szervezet jelentkezett a XVII. Eger Ünnepe rendezvényre. Jakabné Jakab Katalin, az Egri Civil Kerekasztal soros elnöke kiemelte: a mostani program méltó bizonyítéka az összefogásnak, az intézmények, a szervezőbizottság és a civilek együttműködésének. Idén először szakmai díjjal is elismerik a civilek munkáját.
Habis László polgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: soha ilyen gazdag programkínálat még nem várta sz ünnep résztvevőit, és ez mutatja azt is, hogy a civil szervezetek milyen szeretettel fordulnak Eger polgárai felé.
A háromnapos programot a fiataloknak szánt drogprevenciós nap nyitja, melyet a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum együtt szervez a Városi Diáktanáccsal. Délelőtt konferenciát tartanak a designer drogokról, melyek használata, terjesztése ettől az évtől illegális; a délután folyamán kulturális és sportprogramokkal várják a fiatalokat.
Szombaton bemutatkoznak a civil szervezetek , de többek között főzőversenyekkel, koncertekkel, családi programokkal, utcabállal is várják az érdeklődőket. Egerbe érkeznek a testvérvárosok delegációi, de megrendezik a Nemzetközi Cukorbeteg Találkozót és az Autómentes Napot is, míg vasárnap a Barokk futóparádén vehetnek részt a sportkedvelők. A rendezvény fő helyszíne az Érsekkert lesz, de várják az érdeklődőket többek között a Szépasszony-völgybe a várba és a Bartakovics Béla közösségi Házba is. A város több mint egymillió forinttal támogatja a rendezvényt.