Örökölt üzenetek

Egerben gyalogtúra és nyitott kapuk várták azokat, akik a kulturális örökség napjai alkalmából szerettek volna megismerkedni közelebbről is egy-egy épülettel. Bejárható volt vezetéssel a Bartakovics Béla Közösségi Ház, a könyvtár, vagyis a nagypréposti palota, a megyeháza közigazgatási könyvtára, a Trinitárius templom. A Bükkalja kultúrtörténeti értékeit is bemutatták be egy gyalogtúrán. Az Európa Tanács védnökségével már negyvennyolc országban rendezik meg az örökségvédelmi napokat.

Európában csaknem negyven éve, Magyarországon ’99-től járhatók be ilyenkor a műemlékek. Érdekes épületek nyitnak meg, sétákat szerveznek azért, hogy közelebb kerüljenek az emberek a kulturális örökséghez, felfedezzék, mennyire sérülékenyek ezek az értékek, és felhívják a figyelmet a megőrzésre. A Bródy Sándor Könyvtár palota- és könyvtártúrát szervezett, a földszinti galériában az Eventus Szakközépiskola tanára és tanítványai segítségével megismerkedhettek a könyvjegy-készítés műhelytitkaival is az érdeklődők. Több épület is látogatható volt.
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ szervezésében a Bartakovics Béla Közösségi Házban tartottak vezetést, majd Patkós Attila vallás- és művészettörténész mutatta be a Trinitárius templom múltját és jelenét. A Trinitárius templomban Kopasz Tamás Terra című kiállítása látható. Örökölt üzenet – ez volt az idei örökségvédelmi napok jelmondata. A nemzeti koordinátor, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerint kulturális örökségünk többletértékként hat, pozitívan befolyásolja az életünket.