Szentség konferencia

Mit jelent Isten szentsége, hogyan lehetek szent, hogyan térhetek meg újra a bűneimből? –egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a résztvevők az Egri Baptista Gyülekezet által rendezett háromnapos házi konferencián. Az előadásokat Vadon Sándor velencei baptista lelkipásztor tartotta, ezt követően lehetőség nyílt az elhangzottakat kiscsoportos beszélgetések formájában is megvitatni.

A szent és az ebből adódó szentség szó a Biblia szerint nem jelent mást, mint tiszta, Isten szerint való, Istennek odaszánt, Isten számára elkülönített dolog. Mindaz szent, ami az Istenhez tartozik, ami a rendelkezésére áll, ami az Övé. Akit Isten megszentelt, az már szent. Az embert nem a cselekedetei teszik szentté, hanem megszentelődése után lesznek cselekedetei szentek, Istennek tetszők -hívta fel a fiatalok figyelmét Vadon Sándor velencei baptista lelkipásztor. Hozzátette: fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hová tartunk, melyik az az út, amely az üdvösségre vezet és erre mások figyelmét is felhívjuk.
A konferencia szervezői a különféle témákkal igyekeztek minden korosztályt megszólítani.
A rendezvény végén lehetőség volt kérdéseket feltenni az előadónak illetve feleségének, a közös együttlétért imával, énekkel adtak hálát a résztvevők.