Az EKF a hazai tanárképzés bástyája

Pedagógusra mindig szükség lesz, az egri főiskolára mindig szükség lesz – mondta az oktatásért felelős államtitkár a főiskola tanévnyitóján. Az Eszterházy Károly Főiskolát a hazai tanárképzés kiemelt bástyájának nevezte, az oktatáspolitika számol vele a jövőben is. A rektor jubileumi tanévet hirdetett. Arra emlékeznek a főiskolán, hogy kétszázötven éve érkezett Egerbe Eszterházy Károly.

Ünnepi szenátusi ülésen köszöntötték az Eszterházy Károly Főiskola elsőéveseit és a jubileumi oklevelet átvevő öregdiákokat. A 239. tanévet nyitották meg. Idén 2011 hallgatót vettek fel, közülük 1106-an alapképzésben, 601 hallgató mesterképzésben fog tanulni – mondta dr. Hauser Zoltán rektor.
Minden tanévnyitó különleges – fogalmazott a rektor -, de ez még inkább, hiszen 250 éve érkezett Egerbe Eszterházy Károly. A főiskola az ideit jubileumi tanévvé nyilvánítja, június 1-jével Eszterházy emlékévet indítottak.
Mindent megtesznek a tanárképzés, a felsőoktatás fejlesztése érdekében, hogy ez olyan irányt vegyen, ami a közösségnek is hasznos – mondta dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára. Úgy fogalmazott: ennek jegyében fogtak hozzá a felsőoktatás átalakításához, ezt segíti az új felsőoktatási törvény, a hallgatói ösztöndíjszerződésekről szóló rendelet. A főiskoláról azt mondta: fiatalok ezreit, tízezreit bocsátotta ki az életbe, olyan embereket képeztek, akik továbbadták mindazt, amit itt kaptak.
A rektor az intézmény legmagasabb kitüntetését adta át az államtitkárnak, mert hozzájárult a főiskola hazai és nemzetközi elismertségének növeléséhez. Az elsőévesek fogadalomtétele után a dékánok kézfogással polgárokká fogadták a gólyákat, majd Eger alpolgármestere, Rázsi Botond adta át a város kulcsait jelképesen a négy kar egy-egy hallgatójának. Egyetemi tanárrá nevezte ki a köztársasági elnök Monok István tanszékvezetőt. A kinevezést az államtitkártól vette át.
Díszoklevelet vehettek át azok, akik legalább 50 éve végeztek a főiskolán. Három arany, hatvan gyémánt, négy vas és egy rubin díszoklevelet adtak át.