Nyílt nap a színházban

Nyílt napokat szervez a Gárdonyi Géza Színház. Elsőként a GG Tánc Eger próbáira látogattak el az érdeklődők, és bekukkanthattak a kulisszák mögött folyó munkákba is. Az első nyílt napra öt iskola közel százhúsz diákja látogatott el.

Nyílt napokkal várja szeptemberben a színház iránt érdeklődő fiatalokat az egri teátrum. Első alkalommal A fából faragott királyfi című táncjáték felújító próbáit nézhették meg a látogatók. A diákok nemcsak a színpadra mehetnek fel, de Nagy András színművész segítségével benézhetnek a mögötte zajló munkákba is.
A tavalyi évadban csökkent az ifjúsági bérletesek száma, így a nyílt nap szervezésének célja az is, hogy ebben a korosztályban is felkeltsék a figyelmet a teátrum iránt.
A Bornemissza Gergely Szakközépiskolából ötven diák érkezett két csoportban a színházba. Az érettségi előtt álló diákok közül sokan érdeklődnek a színház iránt.
Ebben a hónapban még kétszer tartanak nyílt napot a színházban: a Gyertyafény keringő kapcsán többek között jelmezpróba, sminkelés várja az érdeklődőket, a Játék a kastélyban próbáinak megtekintésekor fotókiállítás és játékos vetélkedő is szerepel majd a programok között.